Riport a kineziológiáról
Gál Évával az 
ELLE MAGAZINBAN

Elle Magazin riport Gál Évával - Kineziológia

.

Jóga

Gál Éva és a jóga

1995 óta jógázom, 2007-ben kezdtem el az agama jógával foglalkozni. Tanárképzőt az iskola thaiföldi központjában végeztem 2009-ben. 
Ezt követően igazgatója és vezető tanára lettem a Budapesti Agama Iskolának, melynek 2008-as alapításában is részt vettem. A budapesti iskola hivatalos megszűnése után tovább viszem korábbi jógakurzusaimat alkalmasint tanítok gyerekeket és 50 felettieket, magán órákat is vállalok. Emellett kineziológus, alkalmanként „misztikus tánc”-tanár és életvezetési tanácsadó vagyok.

 

Jóga kurzus

Különleges hatha órák tantrikus szemlélettel!

Jóga óráim elméleti hátterét főként az AGAMA jóga tanításai adják. Nem mást kínálok, mint a harmonikus és kézzelfogható testi, szellemi, lelki fejlődés lehetőségét.Önfejlesztő módszert, mely az indiai és a tibeti Tantra Jóga titkos irányzatain alapszik. Ez a mára már majdhogynem kihalt, több évezredes múltra visszatekintő megközelítés a jógagyakorlás közbeni energiaáramlás tudatosítására koncentrál, ezáltal érve el mély és meghatározó személyes transzformációt.

Már sokfélét kipróbáltál, vagy hallottál róla, de még mindig nem tudod mi is a jóga valójában, és hogy mit, miért csinálsz a jóga órán? 

Álmodtál-e valaha olyan útról, ahol az emberi elme és lélek érthetővé válik?  Szeretnéd tudni, mi mindent kínálhat a jóga a frissítő, lazító testmozgás mellett? 

Jóga

Ha bármelyik kérdésre „igen”  a válasz, akkor ITT a helyed!
Szeretettel várlak tanfolyamainkon, foglalkozásainkon, workshopjainkon!

További információkért írj az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy hívd a 06 30 366-1318 mobilszámot.


Őszi jóga kurzus

Ezt a tanfolyamot mindazoknak ajánlom, akik bármilyen szinten állnak most, gyakorolni akarnak, továbbfejleszteni jógatechnikájukat, és új ismeretekkel bővítenék jelenlegi tudásukat. A tanfolyamon a különleges energetikai bemelegítő gyakorlatokat ászanák és pranajama gyakorlás és meditációk követik.
Az alkalmak 2 órás gyakorlati foglalkozásból állnak.

A tanfolyam 10 hetes, heti egy 2 órás alkalommal (2019. október 15-től december 15-ig).  Igény esetén egy szombati egész napos workshopot is tartunk.
A hétvégi workshop szabadon választható, nem tartozik szorosan a tanfolyamhoz, a megszerzett tudás elmélyítését szolgálja, és színesíti a tanfolyamot. A részletes programot a tanfolyamon ismertetem.

Kezdés: 2019. október 15-én, kedden 18:00-20:00 
A tanfolyam vége: 2019. december 15. kedd
Helyszín:
Budapest. II. Lipótmezei út 1-5.

Kocsival könnyen megközelíthető, és a kerítésen belül nagy parkoló van. A 61. villamos Vadaskerti úti megállójától kicsit felfelé kell kaptatni. A 29. busz Lipótmezei úti megállójától közelebb van, szintén kicsit felfelé kell menni kb. 200 métert.

Díjak:

Terembérlés 500 Ft alkalmanként = 5 000 Ft - A terembérletet kérem előre befizetni!
Foglalkozás 2 000 Ft alkalmanként = 20 000 Ft
Ha anyagi gondjaid vannak, kérlek jelezd nekem, és találunk megoldást.

Ha az egész kurzust nem tudod vállalni, jöhetsz alkalmanként, ez 3000 Ft/alkalom.

A tanfolyamot min. 8 fővel indítjuk és max. 12 fő jelentkezését tudjuk elfogadni.

Az órán kellemes kényelmes pamut öltözéket viselj, és hozzál melegítőt a relaxációhoz.
Első alkalommal hozzál matracot, és mindent, ami a saját kényelmedet szolgálja, később igyekszünk a helyszínen biztosítani felszerelést.
Kérlek, hogy érkezzél meg 17:45-ig, öltözz át, és foglald el a helyedet, hogy 18 órakor kezdeni tudjunk. Sajnos külön öltözőhelyiséget nem tudnak biztosítani, így a szobában fogunk átöltözni, a férfi öltöző a közelben lévő mosdóban lesz. :-)

További információkért írj az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy hívd a 06 30 366-1318 mobilszámot.

 

 

Gyerekjóga

Manapság a gyerekek is sok stressznek vannak kitéve: házi feladat, rivalizálás az iskolatársakkal, különórák, túlterheltség, mindezek együtt megteszik a hatást. Ugyanakkor a gyerekek is jól el tudnak lazulni a jóga segítségével, nemcsak a szülők!

Gyerekjóga


A jóga gyakorlása a gyerekek testtudatosságát, önuralmát, hajlékonyságát és koordinációs készségét is fejleszti. A gyerekjógák a hatha jóga alapgyakorlataira épülnek, kreativitással és némi mókával fűszerezve. A jógától nyugodtabbá és hatékonyabbá válik a gyerekek számára az iskolai munka.

Gyerekjóga tanfolyamot nem indítok, de szívesen elmegyek oda, ahol 10 kisgyerek összegyűlik, és jógázok  velük. Hívjatok!

 

Délelőtti Jóga 50-en felülieknek (Örökifjak jógája)

Ahogyan a társadalom fokozatosan öregszik, egyre nagyobb igény van arra, hogy az idősek is aktív, teljes értékű életet éljenek. Az átlagéletkor egyre nő, s mindannyian egészséges, jó életminőségű öregkort képzelünk el magunknak. Az öregkor előrehaladtával azonban mind több tipikus öregkori betegség leselkedik ránk, melyek - amennyiben megtámadnak bennünket - gyakran vezetnek a testedzés, a mozgás csökkenéséhez. Viszont minél kevesebbet mozgunk, annál nagyobb eséllyel betegszünk meg, és a kör be is zárul.

Jóga 50-en felülieknek

A jóga bizonyítottan ellenállóbbá teszi a szervezetet, éppen ezért vált népszerűvé az idősek körében.

Az Örökifjak jógája egyszerűbb jóga gyakorlatokból áll, melyektől a test rugalmasabbá, a légzés egyenletesebbé válik, továbbá javítják a koncentrációs készséget. Gyakorlásukhoz nem szükséges semmilyen előképzettség vagy korábbi jógatapasztalat. Helyszín és időpont információkért....... kattints

 

További információkért írj az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy hívj a 06-30 366 1318 mobilszámot.

 

Kíváncsi vagy, hogyan
forog az életed kereke?

Akkor ......... kattin!

 

 

Jelentkezem


Örülök, hogy rátaláltam erre a honlapra, s már nagyon várom, hogy visszajelzést kapjak a jelentkezésemre.


Neved:*

Kérlek töltsd ki helyesen a mezőt!

E-mail címed:*

Kérlek töltsd ki helyesen a mezőt!

Mire jelentkezel:







Invalid Input

Megjegyzés:

Invalid Input



Kérlek jelöld be a négyzetet!